2010. április 8., csütörtök

Kókusz zsír

A kókusz zsírt úgy készítem,
hogy a következőképp feltöröm a kókuszdiót: 
Először is az alján található három luk közül az egyiket át 
lehet fúrni. Meg kell keresni, hogy melyik az.
Azon a lukon keresztül kiöntöm a levét. 
(Vásárláskor rázzuk meg a diót, amiben
nem lötyög a lé, az már nem
jó, be van száradva).

Kezembe fogom a kalapácsot, és nem a széles részével, hanem a keskenyebb, tompa részével, határozott ütést mérek rá, hogy koppanjon jó nagyot, és vissza is rántom a kalapácsot. Egy két ilyen ütés, és szépen megreped. Egy erős késsel alá lehet nyúlni, és lepattintani a héját.
Majd ezután megmosom egy kicsit, hogy ne legyen rajta szennyeződés, és leeszelem.
Beteszem egy edénybe, és töltök rá vizet, hogy jól lepje el.
Forralom, kb öt percig, majd leveszem, leszűröm, jól kinyomkodom a reszeléket.
Majd a levet befőttes üvegbe töltöm, a reszeléket pedig megszárítom. (Már ami megmarad, mert ilyenkor Isteni finom a kókuszreszelék)
Még így, hogy egyszer felforraltam így is jobb az íze, mint a boltinak.
A nyers kókuszt nem szabad megkóstolni, mert nem marad belőle zsírnak, annyira finom.
Tehát a levet lehűtöm, és ha kell beteszem egy kicsit a hűtőbe.
A tetején a kókusz zsír megkeményedik amikor kihűl, és le lehet szedni róla.
Sokrétű a felhasználása. Még a kelt tészták, vagy kenyerek sütésénél is felhasználom.
Szappangyártásnál is hatásos, ha bele van keverve (bár én erre sajnálom)

A kókusz feltöréséről itt találhatsz 
anyagot.
Örülök, hogy itt jártál,
remélem hasznosnak találtad.
Gyere máskor is.

2010. február 19., péntek

Kókuszdiéta

Meglepően sok dolgot találtam a kókusszal kapcsolatban,
nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindenre jó.

Erősíti az immunrendszert
a vércukor szintet egyensúlyba hozza,
elégeti a zsírt, így elő segíti a fogyást.
De még pajzsmirigy betegségében is
hasznos.
Ezen az oldalon például a
kókuszdiétát ecsetelik.
 

De ne essünk át  a ló túloldalára
jó tanácsokat kapunk a diétával
kapcsolatban, hisz mint mindenben
itt is fontos a kiegyensúlyozott 
étkezés.
Végül is nekem azért tettszik, 
mert nem azt mondja, hogy csak ezt egyem és semmi
mást. Pont azt, hogy mindent egyek mértékkel,
de nézzem meg hogy mit eszek.


Egy pajzsmirigyes beteg
itt mondja el tapasztalatát, hogy hozta
rendbe a kókusz zsír.
http://www.cylex-tudakozo.hu/ceg-info/k%C3%B3kuszdi%C3%A9ta-hu-40809.html

Én a következő recept szerint készítem a
kókusz zsírt, és kókusz tejet.

Lereszeltem két kókuszdiót,
felöntöttem  vízzel, hogy ellepje,
majd forraltam egy kicsit.
Vigyázni kell vele, mert habzik.
Majd amikor felfőtt jól, kb. tíz perc,
utána hagytam hogy hűljön egy kicsit.
Leszűrtem, jól kifacsarva a reszeléket.
 Bele öntöttem befőttes üvegbe, és
amikor kihűlt betettem
a hűtő szekrénybe.

Másnapra ott volt a szép fehér
kókusz zsír a tetején.
Leszedtem.
A levet kókusztejként isszuk,
a reszeléket megszárítottam.

NEM DOBUNK KI SEMMIT.

Íze még így is jobb, mint a boltié.
A kókusz zsírt hagytam egy kicsit felengedni,
és össze kevertem margarinnal, és olíva olajjal.

JÓ MUNKÁT KÍVÁNOK HOZZÁ!

ÉS JÓ ÉTVÁGYAT!









Kókuszos ital

Miután legyőztük a kókuszdiót
több mindenre fel tudjuk 
használni. 
Különböző gyümölcsökkel
össze lehet turmixolni.

Ebben van kókusz,
három banán,
négy kivi,
egy sárgarépa,
egy grépfruit
és fél citrom.
egy kicsi cukor, mert 
mézem nem volt itthon.
Tejjel öntöttem fel, 
és turmixoltam össze.
Bár a rost is kell a szervezetnek,
de ha valaki nem bírja szűrje át.


 
Egy étkezéssel felér.

JÓ ÉTVÁGYAT!

2010. február 18., csütörtök

KÓKUSZDIÓ-AHOGY A NAGYOK TÖRIK FEL




És újra a kókusz.








Utána kutattam, mások hogyan csináljál.
Némely esetben jókat mosolyogtam,
de volt amiből tanulni is lehetett.
Pl. egy séf így töri fel a kókuszdiót:
http://www.hazipatika.com/mediatar/media/Kokuszdio_Nyissa_fel_konnyeden/124